"Amikor főszereplő voltam egy SzomatoDráma játékban...
Főszereplőként, a több mint egy éve kialakult pajzsmirigy problémámat „adtam fel” játszótársaimnak.
Egy kis előzmény: 2012 augusztusában pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg nálam, valamint egy autoimmun betegséget (Hashimoto) is. A TSH hormonszintem 5,06 mlU/l volt, ezért L-Thyroxin gyógyszer szedését javasolta az orvos.
Én azonban úgy döntöttem, hogy megpróbálok egyáltalán rájönni arra, hogy miért produkál ilyen értéket a szervezetem. (Ekkor már 2013 karácsonyán jártunk, amikor is kezemben tarthattam és olvashattam Buda Laci könyvét: "Mit üzen a tested?".) Egyetlen orvos sem beszélt arról, hogy mi okozhatja az alulműködést, így magamra maradtam, hogy kiderítsem, mi áll a háttérben. Gyógypedagógus-logopédusként tanultam némi anatómiát a főiskolán, így emlékeztem arra, hogy a belső elválasztású mirigyek - amilyen a pajzsmirigy is – irányítója az agyban a hypophysis. Utána is olvastam, megnéztem az anatómiai atlaszban, hogy hol helyezkedik el, és hogy is néz ki valójában. Mielőtt a szomatodrámás kiscsoport elé tártam a megoldásra váró feladatomat, néhány héttel előtte otthon belső utazást tettem az agyamban, valamint a pajzsmirigyemben, mely fantasztikus oldásokat hozott. Szóval már előkészítettem a terepet.
SzomatoDráma
5 főből álló csoportunkból felkértem az egyik társamat, hogy legyen a rendezőm. Ezek után megkértem másik két társamat, hogy egyikük legyen a hypophysisem, másikuk pedig a pajzsmirigyem. Ötödik társunknak akkor még nem jutott szerep. A hypophysisnek és a pajzsmirigynek azt mondtam, hogy rájuk bízom, hogyan helyezkednek el a térben. A két lány, rövid, földön való ide-oda kucorgás után kb. másfél méter távolságra egymástól, egymással szemben a térdükre ültek, kezüket az ölükben pihentették.
Úgy éreztem a hypophysishez kell szólnom elsőként. Üdvözöltem egy rövid kis „Szia”-val, majd megkérdeztem, hogy hogy van. Eléggé szorongónak tűnt. Előre hátra dülöngélt a térdén, majd azt válaszolta, hogy nincs túl jól. Én kissé meglepődtem, mert a belső utazás után azt hittem, hogy sokat javult az állapota. Ekkor folytatta tovább, hogy túl sokat várok tőle. Sok a ráháruló feladat. Kérdeztem, hogy mit tudnék én tenni, mire ő, adjak neki kisebb feladatokat, amik sikerhez juttatják. És ahogy ezt kimondta, a hypophysisemet játszó lány tekintetéből a 11 éves fiam nézett rám. Döbbenetes érzés volt. Azonnal eleredtek a könnyeim. És elkezdődött egy párbeszéd immár a fiam és én köztem, aminek az volt a lényege számomra, hogy míg én azt hittem, hogy az elég, hogy elfogadom őt olyannak, amilyen, szeretem őt olyannak, amilyen, addig neki arra van szüksége, hogy igazi sikerélményekben lehessen része. Ez is megfordult korábban a fejemben, de azt hittem, nem mutatom ki eléggé a szeretetemet felé és ezért van köztünk a szakadék. Tulajdonképpen, ha jól visszagondolok a fiammal való kapcsolatom korai szakaszára, mindig is volt bennem egy olyan, hogy az én gyerekem miért nem jön velem kézen fogva az utcán, miért nem bújik oda hozzám az ágyban... Úgy tűnt, mint aki teljesen jól elvan egyedül. Vidámnak, kiegyensúlyozottnak tűnt, de nem éreztem azt az igazi szoros kapcsot, amit anya és gyermeke között elvártam. Amikor kiderült, hogy a hypophysisem a fiam, akkor már egyértelmű volt, hogy a vele szemben térdeplő lány, aki a pajzsmirigyem megtestesítője volt, a lányom. A rendező javasolta, hogy vegyem szemügyre a „kimaradt” csoporttagot is, hátha van valami megérzésem arra vonatkozóan, hogy ki is lehet ő. Ekkor még csak azt a szerepkört adtam neki, hogy legyen ő az agyam, így betérdelt a hypohpysis mögé. De ahogy ott megjelent, rájöttem, hogy ő a férjem, gyermekeim apja. A rendező megkért bennünket, hogy próbáljunk meg beállni egy olyan képbe, amely mindenki számára elfogadható ebben a pillanatban. Benne maradtunk néhány percig ebben a pozícióban, majd megöleltük egymást, és én megköszöntem mindenkinek a segítségét.
Utóhatás
Félelmetes változások történtek, ha nem velem esik meg a dolog, el sem hiszem!
A szomatodráma játék utáni héten vérvételre mentem, amelynek eredménye 2,7 TSH értéket hozott!!! (Az orvos azt mondta korábban, hogy 2,5-re kéne levinni, az az ideális.) Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy 2013 szeptemberében elvégeztem az agykontroll tanfolyamot is, és az ott tanult technikákkal is programoztam magam.
Véleményem szerint a fent említett technikák, melyek szervezetünk öngyógyítási folyamataira vannak jótékony hatással, tökéletesen megférnek egymás mellett is. Épp ez benne a jó, hogy mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet.
A fiammal kapcsolatban fantasztikus élményekben van részem azóta is. Igyekeztem szem előtt tartani, amit a szomatodráma játék során üzenetként kaptam az őt megtestesítő lánytól, így olyan feladatokkal bíztam meg, amelyekért jogosan kijárt a dicséret, az elismerés. Rengetegszer megölel, megöleljük egymást csak úgy! Van, hogy térül-fordul és azt mondja: „Szeretlek Anya!” Legbelül most már én sem érzem azt a furcsa kettősséget iránta, hogy a gyerekem, szeretnem kell, de valahogy mégsem olyan mélyről jövő ez az érzés. Mára őszinte, tiszta anyai szeretetté érett bennem.
Utóirat
A héten újabb véreredmény született, melyben a TSH 2,38 mlU/l értéket mutat!
És teljesen megszűnt a torokszorító érzésem, vagyis ha kezdem érezni, hogy befeszül a torkom - szinte érzem, hogy megduzzad a pajzsmirigyem bal lebenye -, akkor szó szerint megállok, és megkérdezem magamtól: „Mit üzensz nekem most ezzel? Mit kell észrevennem?”
Megtanultam, hogy nem pánikba kell esnem, ha újra jön a kellemetlen feszülés, hanem hálásnak kell lennem csodálatos testemnek, hogy időben jelez nekem, hogy valami nincs rendben körülöttem. Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy munkahelyet váltottam, és még ki tudja, milyen izgalmas történések, megélések előtt állok.
Hálás vagyok a SzomatoDráma 6-os csoportjának és Neked Laci, hogy megálmodtad ezt a módszert! Szeretettel: Holló Orsi
Budapest, 2014. október 03."